2017. feb 16.

TUDAT ALATTI ERŐFORRÁSOK

írta: Mellifera
TUDAT ALATTI ERŐFORRÁSOK

     Lehetőségeink teljes körű kiaknázása érdekében lényegbevágóan fontos, hogy megértsük, mi a különbség a tudat és a tudatalatti között. Könyvek ezreit írták már erről a rendkívül bonyolult témáról. Utalásokat találhatunk a tudatra és a tudatalattira, különösen a tudatalattira, az emberiség kezdetétől fogva. A tudatalattit gyakran nevezik létünk erőforrásának. A program előrehaladtával arról is beszélünk majd, hogyan hathatunk tudatalattinkra. Beszéljünk most előbb arról, milyen a kapcsolat a tudat és a tudatalatti között! Mit tehetünk azért, hogy irányíthassuk tudatalattinkat, és hogyan változtathatunk programján? A tudat és a tudatalatti csodálatosan megtervezett, első osztályú mestermunka, ha szabad így kifejeznem magam. Mert bár különböző feladataik vannak, együttműködésük mégis tökéletes. A legjobban talán úgy illusztrálhatnánk, ha azt mondjuk, ez itt a tudatos én, ez pedig a tudatalatti. Valójában a tudatos én tudatunk körülbelül 10 %-áért felelős, ami megfelel a gondolkodás 10 %-ának. Gondolkodásunk 90 %- át a tudatalatti irányítja. Amikor a szellemi képességek kiaknázásáról beszélünk, a tudatalatti erőforrások teljesítményének felszabadítását értjük ezen. Nézzük, mit csinál a tudatos én! A tudatnak vannak bizonyos specifikus feladatai. Először is: a tudat tárgyilagos. A tudatos én objektívan szemlélheti a világot, világosan, ha úgy tetszik. Vizsgálhatja elemzően, tárgyilagosan, tehát érzelmek nélkül. Másodszor: az objektív, azaz tudatos én racionális. Emellett pedig megkülönböztet. Ezek az alapvető jegyei. Felismeri az igazság, valótlanság és hazugság közötti különbséget. Kicsit olyan, mintha az agy matematikai vagy érzelemmentes része lenne. A tudatnak 4 fő funkciója van.

Az 1. funkció: a tudatos én azonosítja a beérkező információkat. A beérkező információk különböző forrásokból jöhetnek. Ezek lehetnek gondolatok vagy események, amelyek kívülről érnek bennünket. Tételezzük fel, hogy átmegyünk az utcán. Ez itt az agyunk. Át akarunk menni az úton, és meghalljuk egy autó búgását. Szemünkkel azonnal odanézünk, hogy lássuk, mi okozta a zajt, és hogy azonosítsuk a zajforrást. Amikor megpillantjuk az autót, akkor a zajt automatikusan az autóhoz kapcsoljuk.

A 2., amit a tudatos én csinál, az az, hogy összehasonlítjuk a mozgó autót az általunk látott összes eddigi mozgó autóval. Ha nagyvárosban élünk, mint New York, meglátunk egy autót, és azt összehasonlítjuk a többivel. És egy efféle nagyvárosban vagy egymillió mozgó autót láttunk már, reflexeink igen-igen élesek. Ha vidéken élünk, ahol nem túl gyakran látunk mozgó járművet, ha mégis megpillantunk egyet, reflexeink valószínűleg igen lassan fognak működni. Az összehasonlítás úgy történik, hogy egy gyors pillantást vetünk tudatalattinkra, és ellenőrizzük minden egyes korábbi mozgó autóval kapcsolatos tapasztalatunkat. Ha ez megtörtént, ha megtettük az összehasonlítást, szinte azonnal megkapjuk a visszajelzést. Valójában a tudatalatti körülbelül 30 ezerszer gyorsabban működik, mint… mint a tudatos én. Egyetlen pillantás elegendő, vagy egy hang, vagy egy halvány gondolat a tudatunkban, amely azonnal elindítja ezt a reakciót. Ha ez nem lenne, pusztán a tudatunkkal történő kiértékelés rettentő sok időt igényelne.

A tudat 3., lényeges feladata: az elemzés. Ha már megvan a visszajelzés az összehasonlításról, akkor a tudat elemzi a helyzetet. Átmegyünk az úttesten. Halljuk egy közeledő autó motorjának a hangját. Odafordulunk, látjuk a felénk jövő autót. Összehasonlításunk közli, hogy az autó óránként 80 km-es sebességgel közeledik, és egy pillanat múlva ott lesz, ahol állunk, hacsak vissza nem lépünk. Tehát elemezzük a helyzetet, és azt mondjuk: „Mit tegyek: visszalépjek vagy ne?” A válasz persze: igen.

Természetesen visszalépünk, ami tudatunk 4. feladatából következik, és ez a döntés. A tudat, miután elvégezte az elemzést, eldönti, mi a teendő. Azt mondja: igen vagy nem. A tudat olyan, mint a 2-es számrendszer alapján működő számítógép. A bejövő információra mindig vagy igent, vagy nemet mond. És egyszerre mindig csak 1 gondolattal képes foglalkozni. Meglátják, mennyire bámulatos. Ez valóban egy briliáns szerkezet. Tehát átmegyünk az utcán. Halljuk a hangot. Odanézünk, látjuk a közeledő autót. A… az összehasonlítás jelzi, hogy az autó gyorsan jön felénk, az elemzés jelzi, hogy ki kell térnünk az útjából. Azt kérdezzük: „Mozduljak? Igen vagy nem?” A válasz: igen. „Előre menjek? Igen vagy nem?” A válasz: nem. „Hátra menjek? Igen vagy nem?” És ahogy kimondjuk: „Igen.”, hátra kell menni. Ezt az igent továbbítjuk a tudatalattinak. A tudatalatti pedig azonnal mozgósítja az összes ideget, az összes izmot és az összes sejtet, hogy elmozduljunk hátrafelé. Nem kell ott állnunk, és azon töprengenünk, hogy előbb a jobb vagy a bal lábunkat mozdítsuk. Egyetlen dolgot teszünk: jelzést adunk a tudatnak, ha úgy tetszik, egy lökéssel, vagy inkább érzelmi robbanással. Minél erősebb az érzelem, annál gyorsabban reagál a tudatalatti a tudat jelzésére. A tudatalatti működése ugyanis az érzelmektől függ. Olyanoktól, mint a félelem, a túlélési ösztön, a vágy ösztöne vagy a szeretet ösztöne. Mindig egy érzelem az, ami mozgósítja a tudatalattit. Helyes. Melyek a tudatalatti főbb tulajdonságai? A tudatalatti olyan, mint egy megbízható adatbank. Az adatbank, vagyis a tudatalatti feladata az, hogy tárolja és előhozza az információkat. Más szóval: a tudatalatti az a szubjektív én, ami… az az én, amelyik egyszerűen engedelmeskedik. Ahogy a tudatos én parancsba ad valamit. A tudatalatti engedelmeskedik, önálló gondolata ugyanis nincs. Apropó, a tudatnak viszont emlékezete nincs. Az emlékezet tára a tudatalatti. A tudat egyszerre csak 1 gondolattal tud foglalkozni, míg a tudatalatti tények billióit tárolja. A tudat és a tudatalatti közötti kapcsolat olyan, mintha a tudat lenne a kertész, a tudatalatti pedig a kert. Akármilyen magot ültetünk el a tudatalattiba, a tudatalatti egész biztosan meg fogja növeszteni. Tudatalattinkban különböző programok egész sorozata található. Először is énkép, amely tartalmazza az összes információt mindenről, ami számunkra fontos. Az összes korábbi tapasztalatunkat és az ezekre adott válaszainkat. Így, ha egy új helyzet hasonlít egy régebbire, a tudatalatti feladata az, hogy viselkedésünket korábbi viselkedésünkkel összhangban tartsa. Ha tehát egy helyzet mindig félelemmel töltött el minket, s újra ilyenbe kerülünk, gondolkodás nélkül félni kezdünk. Egy olyan helyzet, amiről semmit nem tudunk, számunkra nem lesz sem félelmetes, sem félelemmentes, mert nem tudunk róla eleget, amíg fel nem építünk egy tapasztalati bankot. És itt elérkeztünk 3 fontos törvényhez. A 3 legfontosabb lelki törvényhez, amiről már beszéltünk is, hogy mennyire befolyásolják életünket.

8. TUDATALATTI TEVÉKENYSÉG törvénye

E 3 lelki törvény közül az 1.: a tudatalatti tevékenység törvénye. A tudatalatti tevékenység törvénye kimondja, hogy bármit ültetünk el a tudatalattinkba, az azonnal azon munkálkodik, hogy a realitásunkba hozza, és a tudatalattink minden szavunkat és tettünket, minden szavunkat és tettünket hozzáigazítja az énképünkkel összhangban lévő mintához. Úgy tárolja tehát összes szavunkat és tettünket, hogy azok az énképünkkel, vagy a korábban betáplált információkkal összhangban lévő mintához illeszkedjenek. Szavainkat és tetteinket céljainkkal is összhangban tartja. Amelyek végső soron az énképünk részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy testtartásunk, beállítottságunk, energiaszintünk, önbizalmunk szintje, a mód, ahogyan másokkal érintkezünk, társadalmi ismereteink, mindenünk összhangban van énképünkkel. A tudatalatti – anélkül, hogy egyáltalán gondolnánk rá – mindent összhangba hoz énképünkkel. Ha valóban jól érezzük magunkat, akkor énképünk pozitív. Ruganyosan lépdelünk, testtartásunk magabiztos, bátor, érzelmeinket kimutató stb. Ha negatívan érzünk, énképünk is negatív, és így is cselekszünk.

9. KONCENTRÁCIÓ törvénye

Ez vezet el a 2. törvényhez, amely a koncentráció törvénye. Ez immáron a 9. törvény, mióta elkezdtük. A koncentráció törvénye nagyon-nagyon-nagyon-nagyon fontos, rendkívül fontos. Valójában a maga nemében minden törvény van olyan fontos, hogy önmagában elegendő ahhoz, hogy sorsunkat irányítsa. A koncentráció törvénye nagyon egyszerű. Minden, amin sokat gondolkodunk, az növekszik. Bármi, amin sokat töprengünk, az megnő. Bármi, amin újból és újból elgondolkozunk, belenő a valóságunkba. Ez nagyon egyszerű. Tartottam egy tanfolyamot a kreatív gondolkodásról, amelyet így magyaráztam el. Képzeljék el, hogy ez itt értelmi képességeink összessége, és ha belehelyezünk ebbe egy gondolatot, az ekkora nagyságú helyet foglal el, de közben szellemi képességeink többi részét (ez a gondolat), többi részét tehát egyéb gondolataink kötik le. De minél többet gondolunk rá a tudatunkkal le a tudatalattinkig, annál több szellemi képességünket foglalja le ez az 1 bizonyos gondolatunk. És ha állandóan csak 1 bizonyos gondolaton rágódunk, eljutunk arra a pontra, hogy már semmi másra nem gondolunk. És ha semmi másra nem gondolunk, lassacskán felépítünk egy vibráló mezőt. A tudatalatti a vonzás törvényének a magja. És a vibrálás törvényének is, és a sugárzás törvényének is. Lassan felépítjük ezt a vibráló mezőt, amely az éppen minket foglalkoztató gondolatnak megfelelő gondolatenergiát sugározza belőlünk, ami valóságunkba vonz embereket és körülményeket, amelyek összhangban állnak az adott gondolattal. Csak körül kell néznünk, és azt kell mondanunk: „Mire gondolok folyton? Hol kalandoznak állandóan a gondolataim?” A koncentráció törvényére vonatkozó alapszabály az, hogy mindig azon kell gondolkodnunk, amit el akarunk érni, amit szeretnénk, nem pedig azon, amitől félünk.

10. HELYETTESÍTÉS törvénye

És ezzel eljutunk e sorozat 3. törvényéhez, amely a helyettesítés törvénye. Nos, a helyettesítés törvénye – sok tanítványom állítása szerint – a legfontosabb törvény a tanultak közül. Nagyon egyszerű törvény. Azon a tényen alapul, hogy a tudat egyszerre csak 1 gondolattal képes foglalkozni, legyen bár pozitív vagy negatív. Ha meg akarunk szabadulni egy negatív gondolattól – mivel az agy nem légüres tér, sosem maradhat üresen –, ha meg akarunk szabadulni egy negatív gondolattól, ki kell ütnünk azt egy pozitív gondolattal. Az egyik gondolat helyébe másikat ültethetünk. Az egyik gondolatot lecserélhetjük egy másikra. Ha ezt következetesen végezzük, ha lecserélünk minden negatív gondolatot, minden félelmet, minden szorongást és önkorlátozó gondolatot, az összes negatív elvárást, mindent, ami visszatart minket, a kudarctól való félelmet, hiányt, szükséget, elutasítást, bármit, és ha ezt egy vágygondolattal helyettesítjük – és ez a kulcs: félelem kontra vágy –, ha arra gondolunk, amit akarunk, és nem arra, amit nem akarunk, ha folyton a vágyainkra gondolunk, félelmeink csökkennek, lassan eltűnnek. Ha mindig arra gondolunk, amit akarunk, a helyettesítés törvényéből következően egyre kevesebb időnk és egyre kevesebb energiánk marad, hogy arra gondoljunk, amit nem akarunk. Vajon miért olyan sikeresek ezek az emberek? Nagyon egyszerű. A Biblia azt mondja: „Akinek van, adassék több, és akinek nincs, amije van, vétessék el!” Ami egyszerűen azt jelenti, hogy a gazdag még gazdagabb lesz, a szegény még szegényebb. Miért? Azért, mert a gazdag mindig csak a jólétre gondol, újra és újra. És mire gondol a szegény? Folyton csak a hiányra, veszteségre és korlátozásokra, veszélyre, félelemre, kockázatra és kudarcra gondol. Hogyha tehát fel akarjuk szabadítani lehetőségeinket, hogy a csillagos égig jussunk, a helyettesítés törvényével kell élnünk. Arra kell gondolnunk, mit akarunk. A koncentráció törvényét arra használjuk, hogy állandóan vágyaink eredményére gondoljunk! Legyünk megoldáskeresők inkább, mint problémakeresők! A célokra koncentráljunk, ne az akadályokra! És a tudatalatti tevékenység törvénye megváltoztatja szavainkat, tetteinket, érzéseinket és érzelmeinket és mindent, addig a pontig, melyen elkezdjük életünkbe vonzani a vágyainknak megfelelő embereket és körülményeket. A leghatékonyabban akkor járunk el, ha a következőt tesszük. A siker akkor kezdődik, amikor tervszerűen és szisztematikusan kezdjük irányítani a tudatunkat elfoglaló gondolatokat. Ha tervszerűen és szisztematikusan irányítjuk a tudatunkat elfoglaló gondolatokat. Minden visszavezethető az irányítás törvényére, amiről a tanfolyam elején beszéltünk. A tervszerű és szisztematikus irányítást úgy tudjuk a legjobban átvenni, ha állandóan mondogatjuk: „Szeretem magam! Én szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!” Ha ezt ismételgetjük: „Szeretem magam!”, ha folyamatosan mondogatjuk: „Szeretem magam!”, újra és újra, egyre mélyebbre visszük ezt a gondolatot a tudatalattinkba. Egyre többet és többet gondolunk pozitív módon magunkra, egyre inkább kilökjük a kisebbségi érzést, a negativitást, a félelmet, kudarcot, a visszautasítást. És egyre inkább átprogramozzuk a korábbi adatokat tudatalatti komputerünkben, hogy a program összhangba kerüljön a nagyfokú önbecsüléssel. A személyes hatékonysággal és a kitűnő teljesítménnyel. Mert életünkben a siker titka az, hogy tudatalattink erejét olyan program írására használjuk fel, melyben gondolataink, szavaink, elképzeléseink és érzéseink összhangban állnak a csúcsteljesítménnyel. És gondolatainkat a vágyainkra tereljük, ne a félelmeinkre! Ne feledjék: egyetlen dolog irányítható: a gondolkodásunk! Az egyetlen, amit irányíthatunk: a tudati gondolkodásunk, és ha ezt megtesszük, minden lehetségessé válik számunkra.

„Életünk nagymértékben attól függ, hogy mi magunk milyenné tesszük.” Samuel Smais

Szólj hozzá