Egyszer New Yorkban vacsoráztam egy társaságban. Az egyik hölgyvendég, egy gazdag örökösnő, nagyon szeretett volna mindenkire jó benyomást tenni. Prémekre, gyémántokra és gyöngyökre már csinos kis vagyont költött - de az arcával semmit sem tett: mogorvaság és önzés sugárzott róla. Nem tudta, amit mindenki tud, hogy egy nőnek az arckifejezése sokkal fontosabb, mint a ruhák, amiket visel. Charles Schwab azt mondta nekem, hogy a mosolya egymillió dollárt ér - és valószínűleg alul is becsülte. Egyéni varázsa, kedvessége és az a képessége, amellyel meg tudta szerettetni magát az emberekkel, volt rendkívüli sikereinek az oka; elragadó mosolya pedig egyénisége egyik legkellemesebb tényezője volt. A cselekedetek hangosabban beszélnek a szavaknál, és minden mosoly ezt mondja: „Kedvellek. Boldoggá teszel. Örülök, hogy látlak." Ezért olyan megnyerőek a kutyák. Úgy örülnek, ha meglátják az embert, hogy csaknem kiugranak a bőrükből. így aztán persze mi is örülünk nekik. A csecsemő mosolya ugyanígy hat ránk. Ki ne látott volna orvosi rendelőben várakozó feszült és savanyú pofákat? Dr. Stephen Sproul, a Missouri állambeli Raytown állatorvosa mesélt egy szokványos tavaszi napról, amikor a várószobája tele volt a háziállatok kezelésére várakozó kliensekkel. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, és bizonyára arra gondoltak, hogy ezer más dolgot inkább csinálnának, minthogy az idejüket fecsérlik a kezelésre várva. A doktor a következőket mondta: „Hat vagy hét kliens ült a várószobában, amikor egy fiatal nő lépett be, egyik karján egy kilenc hónapos csecsemővel, a másikon egy cica. Úgy alakult, hogy egy olyan úr mellé ült, aki már meglehetősen ingerült volt a hosszú várakozás miatt. A következő percben a baba hatalmas mosolyt eresztett meg a mogorva férfi felé. Hogy mit csinált az úr? Ugyanazt, amit mindnyájunk tenne ilyen helyzetben: visszamosolygott a kicsire. Hamarosan beszédbe elegyedett a nővel. A téma természetesen a baba volt és az ő unokái. Nem tellett sok időbe és az egész várószoba bekapcsolódott a beszélgetésbe. így vált az unalom és a feszültség kellemes és élvezetes együttlétté." Hogy ez csupán őszintétlen, üres vigyorgás? Nem. Az senkit sem vezet félre; tudjuk, hogy gépies és lepereg rólunk. Én a hamisítatlan, szívet melengető, belülről fakadó mosolyról beszélek. James V. McCounell, a Michigan Egyetem pszichológus professzora így vélekedett a mosolyról: „A mosolyra képes emberek könnyebben boldogulnak, hatékonyabban tanítanak és adnak el bármit, és boldogabb gyermekeket nevelnek. A mosoly sokkal többet elárul, mint a rosszalló tekintet. A bátorítás is sokkal hatásosabb nevelési eszköz, mint a büntetés." Egy nagy New York-i áruház személyzeti igazgatója mondta, hogy szívesebben vesz fel olyan elárusító kisasszonyt, akinek nincs meg az iskolai végzettsége, de kedvesen mosolyog, mint olyat, aki a filozófia doktora ugyan, de savanyú a képe. A mosolynak hatalma van - még akkor is, ha láthatatlan marad. Az amerikai telefontársaságok olyan programot hirdettek meg, amelynek célja a szolgáltatásaik eredményesebb közvetítése volt. Ebben azt javasolták alkalmazottaiknak, hogy beszéd közben mosolyogjanak, akkor is, ha ez nem látható, mert a mosoly érződik a hangjukon. Róbert Cryer, egy Ohio állambeli komputertársaság helyi igazgatója elmesélte, miként találta meg a megfelelő jelöltet egy nehéz állás betöltésére: „Elkeseredetten kerestem egy magasan kvalifikált komputeres szakember utódját a csoportomba. Végül ráakadtam egy fiatalemberre, aki kitűnő minősítésekkel érkezett és az utolsó szemeszterre járt az egyetemen. Néhány telefonbeszélgetés után rájöttem, hogy más társaságok is hívták őt, nagyobbak és ismertebbek az enyémnél. Elégedett voltam, amikor mégis az én ajánlatomat fogadta el. Miután munkába állt, megkérdeztem, miért épp minket választott. Némi habozás után azt válaszolta: »Azt hiszem, azért, mert a többi cég vezetője hideg, személytelen hangon tárgyalt velem, mintha csak egy üzleti szerződésről lenne szó. Az ön hangja olyan volt, mintha örülne, hogy jelentkeztem... hogy igazán azt akarja, legyek a vállalat tagja.« Azóta mindig mosolyogva beszélek a telefonba." Az Egyesült Államok egyik legnagyobb gumigyárának elnöke pedig azt mondta, hogy az ő megfigyelése szerint ritkán sikerül az embernek bármi is, amit nem jókedvűen csinál. Ez a nagyiparos nemigen hisz a régi aranymondásban, hogy a kemény munka az a titkos kulcs, amely kinyitja vágyaink ajtaját. „Ismerek olyan embereket mondta -, akiknek azért voltak sikereik, mert jókedvvel végezték a dolgukat. Később egyik-másiknál láttam, hogy megunta a munkáját - és amint nem volt öröme benne, egyik kudarc a másik után érte." Mi a tanulság? Jókedvűnek kell lenned másokkal, ha azt akarod, hogy ők is jókedvűek legyenek veled. Üzletemberek ezreit kértem már arra, hogy egy hétig a nap minden órájában mosolyogjanak valakire, és aztán a tanfolyam többi hallgatójának mondják el az eredményt. Mi volt az eredmény? Lássuk csak... Itt van egy levél William B. Steinhardtól, az ő esete nem ritka jelenség: inkább példa sok száz hasonlóra. „Több mint 18 éve nősültem - írja -, de a 18 év alatt alig mosolyogtam a feleségemre, és reggelente jó, ha két tucat szót váltottam vele. Bizonyára én voltam New York egyik legmogorvább alakja. Amikor ön arra kért, hogy tartsak előadást a mosolygás terén szerzett tapasztalataimról, azt gondoltam, először megpróbálok mosolyogni egy hétig. Másnap reggel fésülködés közben megpillantva a saját savanyú ábrázatomat a tükörben, így szóltam magamhoz: »Bill, elég a fancsali ábrázatból! Mosolyogni fogsz, mégpedig azonnal!« Amikor leültem a reggelihez, »Jó reggelt, drágám«-mal köszöntem a feleségemnek, és tényleg rámosolyogtam. Ön előre megmondta, hogy a feleségem esetleg meglepődik. Nos, ön egy kissé aláértékelte a reakcióját: egészen meg volt zavarodva, meg volt ijedve. Felkészítettem rá, hogy ezentúl ilyen leszek - és ennek már két hónapja.
 Megváltozott viselkedésem két hónapja alatt boldogabbak voltunk, mint azelőtt bármikor. Amikor elindulok az irodámba, a liftesfiúra is rámosolygok, és jó reggelt kívánok neki. Rámosolygok a pénztárosra a földalatti fülkéjében, amikor jegyet váltok. A tőzsdén is mosolygok olyan emberekre, akik egészen mostanáig sohasem láttak mosolyt az arcomon. Csakhamar azt láttam, hogy mindenki visszamosolyog. Jókedvűen tárgyalok azokkal is, akik panaszokkal vagy sérelmekkel jönnek hozzám. Mosolygok, amíg meghallgatom őket, és sokkal könnyebben intézem el az ügyüket. Azt tapasztalom, hogy a mosoly pénzt hoz számomra, sok pénzt minden áldott nap. Van egy társam, egy másik tőzsdeügynök. Az eredmények olyan jókedvűvé tettek, hogy nemrég elmondtam az egyik tisztviselőjének, egy kedves fickónak, az emberi kapcsolatokra vonatkozó új életfelfogásomat. O erre megvallotta, hogy amikor beléptem a céghez, nagyon mogorvának talált, és csak nemrég változtatta meg a véleményét. Szerinte jól áll nekem a mosolygás. A bírálatról is teljesen lemondtam. Ma csak elismerést és dicséretet osztogatok. Arról sem beszélek többé, hogy mit szeretnék én: mindig megpróbálok belehelyezkedni a velem szemben álló gondolatmenetébe. Ezek a dolgok valósággal forradalmasították az életemet. Egész más emberré váltam: boldogabb vagyok és gazdagabb - több barátom és több örömöm van, és tulajdonképpen ezek a dolgok számítanak." Ne feledjük el, hogy ezt a levelet egy gyanakvó, tapasztalt tőzsdés írta, aki a saját számlájára dolgozik New Yorkban - olyan üzletágban, amely annyira nehéz, hogy száz közül kilencvenkilenc ember, aki megpróbálja, kudarcot vall vele. Nincs kedved mosolyogni? Akkor erőltesd! Ha egyedül vagy, kényszerítsd magad, hogy fütyülj vagy dúdolj. Tégy úgy, mintha máris boldog lennél - és akkor boldog is leszel. William James, a Harvard Egyetem tanára így ír erről? „Úgy látszik, mintha a cselekedet az érzelmet követné, a valóságban azonban a kettő együtt halad; ha tehát szabályozzuk a cselekedetet, amely közvetlenebbül áll az akarat ellenőrzése alatt, ezzel közvetve az érzelmet is szabályozzuk, amelyet az akarat nem ellenőriz. Ha tehát jó kedélyünk elhagyott, a visszaszerzéshez vezető út az, hogy akarjuk jókedvűnek érezni magunkat, és úgy cselekedjünk, úgy beszéljünk, mintha máris jókedvűek lennénk..." A világon mindenki a boldogságot hajszolja - és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken, hanem a belsőkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre; mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet - mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai kulik között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.
Shakespeare szerint „nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá".* Abe Lincoln megjegyezte egyszer, hogy „a legtöbb ember körülbelül annyira boldog, amennyire boldog akar lenni". Igaza volt. Valamikor szép példáját láttam ennek az igazságnak. A Long Island-i állomás lépcsőin mentem felfelé. Közvetlenül előttem harminc-negyven béna fiú küszködött fel a lépcsőn, mankóra és botokra támaszkodva; egyiküket éppenséggel vinni kellett. Meglepett a nevetésük és a vidámságuk. Meg is szólítottam az egyik kísérőjüket. „O, igen - válaszolta -, amikor egy ilyen fiú ráébred, hogy egész életében nyomorék lesz, először megretten; amikor azonban túl van az első rémületen, rendszerint megadja magát a sorsának, és azután ugyanolyan boldog lesz, mint az egészséges fiúk." Úgy éreztem, kalapot kell emelnem előttük. Megtanítottak valamire, amit - remélem - sohasem felejtek el. Aki egyedül dolgozik nap mint nap egy hivatali szoba csukott ajtaja mögött, az nemcsak magányos, hanem az is marad, mert nincs lehetősége ismeretséget kötni. Maria Gonzalez asszonynak a mexikói Guadalaj arában ilyen állása volt. Irigyelte a többieket, amiért kedvükre társaloghattak, nevetgélhettek egymással. Amikor eleinte elment mellettük a folyosón, félénken az ellenkező irányba nézett. Néhány hét után azt mondta magának: „Maria, ne várd, hogy a többiek jöjjenek hozzád. Neked kell megtalálnod velük a kontaktust!" Legközelebb, amikor a hideg vizes automatához ment, elővette legszélesebb mosolyát, és mindenkit külön-külön megszólított. A hatás nem maradt el. Mosolyok és hellók röpködtek felé, a folyosó is világosabbnak, az állás pedig barátságosabbnak tűnt egyszeriben. Az ismeretségek egyike-másika barátsággá fejlődött. Az asszony élete és munkája kellemesebbé és érdekesebbé vált. Olvassuk csak el Elbert Hubbard alábbi bölcs tanácsát - de ne feledjük, a puszta olvasás mit sem ér, ha nem használjuk fel a javunkra: „Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel; idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan, mi a szándékod; aztán pedig egyenesen törj a célod felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek; ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd... A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk. Húzd be az állad, és emeld fel a fejed. Bábállapotban levő istenek vagyunk mindahányan." A régi kínaiak igen bölcsek voltak a világ dolgaiban; van egy közmondásuk, amelyet soha nem lenne szabad elfelejtenünk: „Ha valaki nem tud mosolyogni, ne nyisson üzletet." A mosoly a jóakarat hírvivője. A mosoly mindazokat beragyogja, akik látják. Azok számára, akik mindenhol csak merev, savanyú és befelé forduló arcokat látnak, a mosoly olyan, akár a felhőkön áttörő napsugár. Akik mindennapi feszültségben élnek, dolgoznak, tanítanak, azok számára a mosoly egyet jelent a reménnyel, hogy nem szabad feladni, mert van miért. Évekkel ezelőtt egy New York-i áruház eladói a következő házi használatra készült hirdetéssel kedveskedtek a karácsonyi vásárlási lázban felhevült vásárlóknak:
A MOSOLY ÉRTÉKE KARÁCSONYKOR
„Semmibe sem kerül, de sokat ad. Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de emléke örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben és a barátság biztos jele. Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb orvossága a bajok ellen. Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy eldobni, nem áru, csak önként lehet adni. És ha a karácsonyi vásár utolsó rohamában egyik-másik alkalmazottunk túl fáradt már ahhoz, hogy mosolyogni tudjon: kérjük szépen, hogy legalább ön mosolyogjon rá. Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki már maga nem tud mosolyogni!"

Második alapelv

MOSOLYOGJ!